top of page

Versben megélt város

Beszélgetés Tóth Emesével a Holdfénytető kiállítás kapcsán


Tóth Emese az ELTE Szociológia Doktori Iskolájában a fenntarthatóság kérdéskörét kutatja a nyelvi modellek segítségével. Kutatásai kapcsán tehát szoros kapcsolatban van a város, az építészet és mindezeknek nyelvi szövetével. A Herbert Anikóval közös projektjük, a Holdfénytető április 2-ig vendégeskedik a Walter Rózsi-villa Télikertjében. A térben versek és papírkollázsok párbeszédén keresztül az épületek is megelevenednek. A körülöttünk lévő világ komplex megértéséről, versekről és fenntarthatóságról beszélgettünk Tóth Emesével.


Építészeti versinspirációk. Fotó: Tóth Emese
Építészeti versinspirációk. Fotó: Tóth Emese

Somogyi-Rohonczy Zsófia (SRZS): A Holdfénytető projektben a szubjektív és objektív karakterek egyaránt megjelennek, ez pedig a versek megszületésében is jelen volt. Hogyan, milyen munkamódszerrel jöttek létre a verseid?

Tóth Emese (TE): Az ELTE Szociológia Doktori Iskolájában a fenntarthatóságot kutatom nyelvi modellek segítségével. Ennek egyik aspektusaként indultam el az építészeti fenntarthatóság irányba, ami főleg annak köszönhető, hogy egyik konzulensem városszociológusként tevékenykedik. Azt viszont a COVID hozta magával, hogy jobban elém került a város-tematika és ezen belül is az építészeti fenntarthatóság. Elkezdtem különböző forrásokat -blogokat és építészeti magazinokat- olvasgatni, így mélyedtem bele a témába. Mindemellett a kutatócsoportunkban (Research Center for Computational Social Science, azaz RC2S2) az egyik projektünkben egy olyan nyelvi modellt próbálunk meg építeni, ami képes arra, hogy a szövegben említett a személyeket, intézményeket, lokációkat, épületeket felismerje, és az ahhoz kapcsolódó érzelmeket is tudja társítani. A két dolog párhuzamosan összefutott bennem: ahogy a különböző szövegeket olvastam és a kutatásban dolgoztam, rájöttem, hogy mennyire szorosan kapcsolódik az építészet vagy az épületek megszemélyesítése akár a fenntarthatósághoz, a disszertációm témájához és a munkámhoz is. Ekkor elkezdtük az egyik építész barátommal, Lunk Zoltánnal egy kicsit jobban körbejárni kérdést. Így születtek olyan pársoros szövegek, amiket nyilván a kortárs költészet is elég erősen befolyásolt. Ezeket a rövid szövegeket mutattam meg Herbert Anikónak, aki felvetette a projekt lehetőségét.


Építészeti versinspirációk. Fotó: Tóth Emese

SRZS: A szövegeknek – így az építészeti szövegeknek- is nagyon sűrű szövete van, amivel nem egyszerű dolgozni. Kiszűrni az alapköveket és abból egy önálló, új szöveget és verset alkotni. Hogyan nyered ki ebből az óriási halmazból azt, ami utána építőköve lesz a verseidnek?

TE: Ez is szorosan kapcsolódik a munkámhoz és a doktori kutatásomhoz is. Azok az algoritmusok, amiket mi használunk, olyan természetesnyelv-feldolgozási modellek, melyek képesek azonosítani egy hatalmas korpuszban fellelhető szövegek nyelvtani jellemzőit és feltárni az ott említett témákat. Például, ha egy építészeti folyóirat teljes archívumára gondolunk, lehetőségünk van arra, hogy a szövegekre támaszkodva megnézzük, milyen témák milyen kontextusban kerültek említésre, azokhoz milyen hangulati jellemzőket társítottak és milyen szavakat használtak jellemzően ezek körüljárására.

Például, ha a parkok kerülnek említésre, akkor inkább zöld területekkel és szabadidővel kapcsolatos dolgokat fog jellemző szavakként kidobni az algoritmus. Ez személy szerint nálam is valahogy így működött. Minél többet olvastam ezeket az építészeti szövegeket, cikkeket például az Octogon magazintól, annál inkább azt éreztem, hogy vannak az építészetre, az építészeti fenntarthatóságra jellemző szavak, tehát minden aspektusra van egy-egy jellemzés és ezeket emeltem ki a szövegekből. Ezzel párhuzamosan pedig Lunk Zoltán barátom a különböző építészeti elemekhez írt pozitív és negatív társított értékeket. Például az átriumnál volt a meghittség, a biztonság, a privát szféra, mint pozitív hozzáadott érték és volt a körülkerítettség, a csapdahelyzet-érzés negatívként. A pórusbetonnál a praktikusság, a jó hőérzetet, ugyanakkor a gyenge anyag érzete is megjelent. Izgalmas volt hozzáadott értékekkel együtt tekinteni az elemekre, így gyűjtés során formálódott bennem a szöveg.

“Üveg páternoszter egymásutánisága

– egyedül megélt társadalmi paralízis –.

Borostyánnal futtatott téglafalak,

rosszul bekötött áramkör hajnali zizegése.

Villódzó neonlámpának nekirepülő

szentjánosbogarak.

Sírig tartó ölelések sorozata.”


Építészeti versinspirációk. Fotó: Tóth Emese

SRZS: Az egységek, építőelemek az emberi kreativitástól függően alakítanak ki stílusokat. Legyen szó építészetről vagy akár írott szövegekről. Hogy látod, mi az a mintázat, működésmód, ami a különböző szövegekben és tárgyiasult formában, az építészetben is megjelenik manapság?

TE: Ez egy nehéz kérdés. De mindenesetre, ahogy ezek az algoritmikus megoldások sincsenek meg anélkül, hogy hagyományos módon szöveget olvasnánk, tehát több száz cikket végig kutatnánk azért, hogy értelmezzük és alátámasszuk azt, hogy ami pontosan kijött a modellben, úgy a stílusok is valamilyen módon indokláson alapulnak. Szerintem ezek a jellemzők, ahogy megjelennek, inkább azzal vannak kapcsolatban, hogy az én világom, az én perspektívám hogyan alakul az egyes elemekkel kapcsolatban. Ezek mögött nyilván olyan érzelemtársítások vagy hangulattársítások vannak, amik egyébként akár egyetemesek tudnak lenni, mint az építészeti szaknyelvben, ahol bizonyos anyagokat meghatározott céllal használnak egy épületben, vagy abszolút szubjektív módon jelennek meg, amik vagy kapcsolódnak mások szubjektív véleményéhez, vagy nem.

Azt éreztem, hogy minél inkább távolodunk a konkrét, behatárolt építészeti kifejezésektől annál könnyebben jönnek a társítások, amik meg individualitásból születnek.

Anikó egyik képének hátterében is egy alaprajz látható, de a képen csupa könnyedebb dolog jelenik meg, mint a pasztell-színek és egy flamingó. Ez Anikó sajátosságából is adódik, a puha lírikus elemekből, színekből. Így a képekben és a szövegekben is megvan a kontrasztosság.


Építészeti versinspirációk. Fotó: Tóth Emese

SRZS: A Holdfénytetőn kívül is írsz verseket vagy ez a projekt keretében belül marad?

TE: Egy kicsit mindkettő. Igazából én a fióknak írok ilyen személyesebb dolgokat, de a doktori tanulmányaimnak szerves része az írás, a publikáció. Ilyenkor az ember körbejár egy témát, de le is kell határolni a szakmai részét és lehet, hogy a szakmai részen felül maradnak még szövegek akár ilyen formában, de sosem volt célom kimondottan a versírás. Csak maga a gondolat van meg, a forma már tagolódik, de tény, hogy ez a kiállítás egy nagyon jó együttállásnak köszönhetően született meg. Az külön egy csoda, hogy Anikó ilyen vevő volt az ötletre és egyébként is jól megértjük egymást. Anélkül nem működött volna az együttműködés sem.


Építészeti versinspirációk. Fotó: Tóth Emese

SRZS: Mi lesz ezután? Mennyire érzed, hogy az építészet vagy a város megmarad a verseidben is? Szeretnél más művészeti formát is bekapcsolni?

TE: Nem érzem azt, hogy távolodnánk egymástól az építészettel és a várossal. Mindig is nagyon erős kapcsolatom volt ezzel a két dologgal, a COVID időszak előtt is rengeteget sétáltam és valahogy mindig felfelé nézek. Rengeteget mesél város az épületeken keresztül, ez a kapcsolat mindig is megvolt és meg is lesz. Azt, hogy ez milyen formában fog a jövőben kialakulni, nem tudom. Szeretem a kontrasztos megoldásokat, a líra és az építészet szerintem nagyon szépen passzol egymáshoz. Művészeti osztályba jártam, szoktam festeni és rajzolni is, de ezeket nem profi szinten űzöm. Hobbiként a fotózás érdekel, az építészet és a belső terek, amik jelen pillanatban igazán foglalkoztatnak.


Építészeti versinspirációk. Fotó: Tóth Emese

SRZS: Egy művészeti projekt szerinted előre tudja-e lendíteni a fenntarthatóságról való egyéni gondolkodást és szerepvállalást?

TE: Szerintem abszolút. Ha például az építészeti témakört tekintjük, akkor szociológus alapvégzettséggel nehéz nem összekapcsolnom azt, hogy az építészetben a megújuló energiaforrások használata az anyagi terhek csökkentését is magával tudja hozni, hiszen nem korlátos forrásról beszélünk. Így a szociális és környezeti fenntarthatóság képes kéz a kézben járni, de ezt is el kellett kezdenie valakinek.

Emellett azt gondolom, hogy a fenntarthatóságról való gondolkodás tekinthető általános feladatként. A fenntarthatóságnak sajátossága az alulról építkezés, szerveződés; ha egy ember elkezdett gondolkodni a megoldáson, már tett valamit. A kérdés az, hogy hol vannak a motivációs görbének és a befolyásnak az a találkozási pontja, ahol mások is beszállnak, akiknek esetleg van hatalmuk megváltoztatni olyan dolgokat, amelyek hagyománynak vagy berögződésnek tekinthetők. A művészeti projektek nagyon jó lehetőségek arra, hogy különböző hátterű emberek, különböző perspektívákkal és lehetőségekkel találkozzanak, esetlegesen tovább gondolkodjanak az olyan fontos kérdéseket illetően, mint például a fenntarthatóság és a természet védelme.


A Holdfénytető projekt 2023. április 2-ig látogatható a Walter Rózsi-villában.


Építészeti versinspirációk. Fotó: Tóth Emese

Comentarios


bottom of page